Dr. Kóka János elnök-vezérigazgató
A mobil fizetés, mobil vásárlás az egész világon az infokommunikáció egyik leggyorsabban fejlődő ágazata. Ezekben az években dől el, miként fogunk vásárolni, pénzt utalni, fizetni a következő évtizedekben. Egy biztos: a zsebükben lapuló mobiltelefonnak meghatározó szerepe lesz ebben. A magyar Cellum csoport világviszonylatban kicsinek számító szellemi műhely, de az általa fejlesztett technológiával a legnagyobb nemzetközi cégekkel együtt halad az élvonalban. Büszke vagyok rá, hogy immár másfél éve ehhez a kis csapathoz tartozom, s hogy 2011 őszétől első számú vezetőként irányíthatom a magyar cég nemzetközi terjeszkedését.
Egész életemben az foglalkoztatott elsősorban, hogy a legmodernebb technológiák miként állíthatóak minél szélesebb társadalmi csoportok szolgálatába. Üzletemberként 15 évig azon dolgoztam, hogy az internet minél több ember mindennapjait tegye könnyebbé, olcsóbbá és érdekesebbé. Magyar és nemzetközi cégeket vezettem - sikerrel. Ez után három évig gazdasági miniszterként a szabályozás oldaláról foglalkoztam ugyanezzel a területtel. Majd három év pártpolitikai szerepvállalás következett, s bár a célom hasonló maradt, a sikerből kevesebb jutott. Ma újra az üzleti élet számomra ismerősebb terepén tevékenykedek, s újra egy high tech iparágban működő magyar cég sikerre vitele a célom.
Akár természetesnek is nevezhetném, hogy a Cellum és én egymásra találtunk. A mobil vásárlás a szemünk láttára változtatja meg a mindennapokat, s még csak nem is feltétlenül az általunk ismert legfejlettebb világban. A Cellumnál folyamatosan figyeljük, mi történik ezen a területen Brazíliában, Koreában, a skandináv és az arab országokban, Indiában vagy Új-Zélandon. A nemzetközi tapasztalatokat felhasználva, a legmodernebb technológiai háttérrel rendelkezve, tőkeerős pénzügyi partnerekkel szövetkezve készen állunk rá, hogy magyar tulajdonú cégünk formálja egész Közép-Európa mobil fizetési kultúráját.